Nem hiszem el, hogy megcsókol! Ráadásul mégis miről beszél? Milyen szerelem? És hogy utasíthattam volna el, ah nem is tudtam róla?! Próbáltam ellökni magamtól... de túl erős volt... Nem adtam fel... Nem adhattam fel. Végül megtaláltam a megoldást. A szájába haraptam, majd pofon vágtam. Csodálkozva nézett rám, majd akkor megláttam azt a gonosz csillogást a szemébe, amitől a hideg futkározott a hátamon. Az ajtó felé rohantam, szemeimből potyogtak a könnyek... Éppen sikerült kinyitnom, és nekiütköznöm Sensei-nek. Amint megpillantott, csodálkozva nézett rám.
- Hana-chan... mégis mi történt?
Félve tekintettem hátra a vállam felett, ő pedig tekintetével követte. Amikor megpillantotta a vérző ajkú Yoru-t, elkapta a kezem, és maga mögé rántott.
- Yoru-kun, azt hiszem később el kellesz beszélgetnünk. Tanítás után várlak az irodámban! - rótta meg szigorúan - Gyere - fogta meg a kezem és maga után rántott.
A gyengélkedőbe tartottunk. A nővér, mint mindig, most se volt itt. Sensei leültetett az egyik ágy szélére, ő pedig hozott nekem egy pohár vizet és kötszert. A vízért hálás voltam, de azt nem értettem, hogy mire kell a kötszer egészen addig, míg a kezemért nem nyúlt.
- Egek - szakadt ki belőlem, amikor megláttam a felduzzadt, vörös kezem.
- Ne aggódj, hamar rendbe jön. Elég erősen megütötted szegény srácot - nevetett.
Nem tudtam válaszolni, de éreztem, hogy fülig pirulok.
- Mégis mit tett veled? - kérdezte komoly, mégis szomorú hangon.
- Se-semmit... csak valami félreértés lehet...
- Egy félreértés miatt csókolt meg?
Ismét nem tudtam válaszolni... arcom még vörösebb lett, és úgy éreztem a szívem torkomban dobog. Ekkor eszembe jutott valami.
- Sensei mondja, mégis mit keresett a tetőn?
- Óra alatt láttam, hogy valami baj van... nagyon elsápadtál amikor Yoru-kun leült melléd. Szerettem volnna megkérdezni mi a baj, de ő elrángatott magával. Éppen utánatok indultam.
Ez nem lehet igaz... Sensei engem figyelt? De mégis miért? Mióta? Válaszookat akartam, de túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy kérdezzek is. Felemeltem a tekintetem, és egyenesen Sensei szemébe néztem. Szomorú volt, kissé mintha csalódott is... úgy nézett rám... mintha... fontos lennék neki... és féltene... de a-az nem lehet... Ő a tanárom... én pedig csak egy diák vagyok... Egy diák, aki szerelmes....
